TESTSZERVIZ

CSINÁLD MAGAD PROGRAM

A célunk mindig is az volt, hogy egy olyan társadalmat hozzunk létre, melyben az emberek teste visszanyeri optimális állapotát, a testükkel kapcsolatosan tudatosak, és igaz adataik vannak a testük működéséről. Így boldogabb és teljesebb életet élhetnek, ahol a jövőt szépnek látják.


Ehhez most olyan szolgáltatást hoztunk létre, mellyel még több ember számára tesszük elérhetővé a Testszerviz technológiáját Magyarországon.

"HELYES ÉLETMÓD:

TÁPLÁLKOZÁS, REGENERÁLÓDÁS, MOZGÁS, TUDÁS - MINDEZEK HELYESEN"

Kapj helyes adatokat!

Próbáld ki őket!

Változtasd meg azt, ami rossz hatással volt Rád!

Élj egy boldogabb és teljesebb Életet!

Üdvözöllek,

Burget Péter vagyok a Testszerviz alapítója és ügyvezetője.

Jómagam 7 évvel ezelőtt váltottam életmódot. Lefogytam 34 kilót, energikus lettem, elmúlt mindenféle fizikai problémám, jól alszom, van kedvem mozogni és újra hatékony lettem a munkában, az életben.


Ezt az állapotot 2013 óta folyamatosan képes vagyok fenntartani minden erőlködés nélkül. Az új életmódom olyan természetessé vált, hogy gondolkodás nélkül követem.


2014-ben megalapítottam a Testszervizet azzal a szándékkal, hogy segítsek másoknak az életmódváltásban, hogy hozzám hasonló sikereket érjenek el.

A Testszerviz technológia alapja Claude Bernard 19. századi francia élettannal foglalkozó professzor munkássága, melynek hatására megszületett „A test dinamikus egyensúlya”  fogalma.

Dinamikus egyensúly fogalma: A test az élet minden pillanatában együttműködve a környezettel arra törekszik, hogy a számára legjobb állapotot idézze elő. Szabályozza a szervek együttes és külön-külön való működését és mindaddig, míg megfelelően bánunk vele, képes egészségesen működni.


A test tudja, hogyan működik a test!


MÁRIS ÉRDEKEL A PROGRAM!

Az életmódváltás nem egyszerű

Tudjuk, hogy az életmódváltás nem egyszerű, vagy legalábbis nem annak látszik. Pénzt, időt, energiát igényel. Ez egy befektetés. Egy befektetés, melynek hozadéka egy jobb minőségű és hosszabb élet.


Sokszor a mindennapi rohanás, az anyagi erőforrások hiánya gátol meg bennünket abban, hogy kialakítsuk a helyes életmódot. Több ezer olyan emberrel beszéltünk, akikben megvolt a szándék, a hajlandóság a változtatásra, ugyanakkor a fennálló körülmények miatt nem engedhették meg maguknak a 3 hónapos Prémium programunkat. Mindenki megérdemli a segítséget, és azt, hogy méltó életet éljen, sokáig, egészségesen.

Ezért alkottuk meg a Testszerviz Csináld Magad Alap és Extra programjainkat.

SZERETNÉM ELKEZDENI A PROGRAMOT!

Kifejezetten Neked hoztuk létre a Testszerviz Csináld Magad Alap és Extra programokat!

Ezek a programok a 3 hónapos Prémium programunk alapjain jöttek létre - Vezető konzultánsunk, Kovács Mara gondos munkájának, több száz ügyfélnél szerzett tapasztalatának köszönhetően. A programok 12 héten keresztül tartanak. Rendkívül egyszerűek, logikusak, tudással, gyakorlatokkal és segítséggel teliek. Bárki képes elvégezni, ha egy kis szándék is van benne a változtatásra.


Nem igényel sok időt, nem kell speciális étrendet követni, nem kell agyon hajszolni magunkat edzéstervekkel. Mégis rendkívüli eredményeket érhetünk el vele.

Ami kell hozzá, az a Te fegyelmezettséged, szándékod és az, hogy csináld!


A programhoz szorosan hozzá tartozik a résztvevők képzése. Minden héten valamilyen témában (táplálkozás, regenerálódás, stresszkezelés, mozgás, tápanyagok, alvás) adunk jól érthető és használható tudást.


Ez nem egy elméleti program. Feladatok, gyakorlati eszközök, receptek sokasága segít abban, hogy ténylegesen megtörténjen a változás. A Testszerviz program abban támogatja a testet, hogy az képes legyen saját magát rendbe hozni!


EZ KELL NEKEM!

Milyen jövő vár a program résztvevőire?

Több, mint 3000 sikeres ügyfelünk útjára lépsz most. Kis lépések nagy eredmények elven működő rendszerhez csatlakozol.


A program alatt megérted és megismered a tested működését, a táplálkozás, regenerálódás, mozgás alapelveit. Számos gyakorlati feladat közül választhatsz. Mind olyan, amit ha egy kicsit is alkalmazol, csodás változásokat élsz meg.


Energikus leszel, jobban alszol, elérheted az ideális testsúlyt, vagy elindulhatsz abba az irányba, kezelni tudod majd a stresszt és bizony el fogsz kezdeni mozogni, ha eddig nem tetted.

MÁRIS ÉRDEKEL A PROGRAM!

Miért vagyunk biztosak ebben?

01

3000 ember

A Testszerviz programon résztvett és sikeresen teljesítő emberek száma és tapasztalata az elmúlt évekből


02

belgyógyász – reumatológus – természetgyógyász a program szakmai lektora

03

belgyógyász a program szakmai vezetője

04

Innováció

A program a Testszerviz innovatív életmódváltó technológia alapján lett összeállítva

MÁRIS ÉRDEKEL A PROGRAM!

Bizonyítékok, sikerek

Íme néhány ügyfelünk véleménye a Testszerviz programról.

Több száz további sikert találsz a Testszerviz oldalunkon a folyamatosan bővülő sikerek rovatban.

"Összegezve: a Testszerviz befektetés önmagamba.


Testem jelzéseit megfigyelve egy új életformát alakítottam ki ez alatt a 90 nap alatt.


Egészségügyi problémáimból kigyógyultam, és a program végére 8 kg súlyfeleslegtől is könnyedén megszabadultam.”


Sz. Andi

Mosonmagyaróvár

“Sikerült lefogynom 10 kilót, éhezés és lemondások nélkül. Kaptam egy új életmódot, amiért örökké hálás leszek.”


Sch. Betti

Budapest

“Sikerrel könyvelem el, hogy 7 kilótól szabadultam meg. A pajzsmirigy alulműködésem miatt az emésztésem lelassult, ezért rettenetes szorulásom volt, amit a 3 hónap alatt sikerült rendbe tennem. Már 1 hónap múltán sokkal jobban voltam. Megmutatta a program, hogy hogyan éljek egészségesen úgy, hogy finomakat eszek.


A Testszerviz előtt legalább ötször próbálkoztam már - más módszerrel -, de sajnos azokkal nem sikerült tartós eredményt elérnem.


D.K.I.

Csongrád

"18 kg-ot és 72 cm-t fogytam összesen. Teljesen megváltoztak az étkezési szokásaim, mivel Gitta segítségével megtanulhattam mi a jó a testemnek és ezáltal a lelkemnek is.



Nagyon jó dologgá vált a Testszerviz az életemben, úgy érzem a megszerzett tudás és a megváltoztatott életmódom miatt én már nem fogom visszahízni a leadott túlsúlyomat.”


Cs. Tímea

Győr

“Gyorsan eltelt a 12 hét és 12,6 kilót fogytam és rengeteget karcsúsodtam: 75,1 cm-t veszítettem el test szerte.


Köszönöm a Testszerviz csapatának a sok csodás receptet és a rengeteg hasznos információt.”


M. Pali

Gyula

“Na, de hol is kezdjem?! Sok- sok diéta próbálkozás után a sors és én is úgy akartam, hogy a Testszerviz útjára lépjek. Az uszodában edzés előtt találkoztam egy ismerősömmel, akinek beszéltem a jövőbeli tervekről. Kiegészítésként említettem, hogy a diéta sajnos nem hoz sok eredményt, nem megy a kívánt fogyás, hiába a sok edzés. Paraúszóként a heti 5 edzés ami 10.000 m sem hozta meg a kívánt hatást, panaszkodtam.


A Testszerviz programja alatt 38 cm-rel lettem kisebb és 11 kg-mal lettem könnyebb. Tudom még van mit tennem a súlyommal kapcsolatban, de az biztos, hogy az útiránya, már biztosan GPS nélkül is menni fog! Köszönöm a Testszerviz program segítségét! Megyek tovább az úton!”


P. Tomi

Győr

"Gerincműtétem után nemsokkal nyílt alkalmam megismerni a Testszerviz programot és az ott tevékenykedő nagyszerű embereket. 105 kg-val, emésztési problémákkal és fájó ízületekkel érkeztem.


Ennek a csodás programnak köszönhetően 4 hónap elteltével 94 kg-val energikusan és fájdalommentesen élhetem az életem.


Hálás köszönet azért a rengeteg hasznos információért, amik következtében tudatosan tudom alakítani a táplálkozásomat és az életmódomat.


Ajánlani tudom -és fogom is- mindenkinek!


S. Dávid

Budapest

“Nagyon nagy változás állt be az életemben a Testszerviz program 3 hónapja alatt. 13 kg-ot lefogytam. Álmomban nem gondoltam volna, hogy én ezt éhezés és étel megvonás nélkül megcsinálom.


Az első 3 hét alatt annyira belerázódtam, mintha mindig ezt csináltam volna. Ha hasra fekszem érzem a csípőcsontomat, amit korábban a zsírpárnák miatt egyáltalán nem éreztem.


A kádam tökéletesen kényelmes, és élmény a fürdés, mert nem lóg ki a testem a vízből, mint amikor még túlsúlyom volt.


A ruhatáram átalakult. Régi darabokat is szívesen viselek „vékony koromból“, de újakat is örömmel vásárolok a mostani méreteimre. Vannak olyan ruháim, amelyek annyira bővek, hogy nem fogom már őket sohasem viselni.”


P. Gabi

Fót

“Utoljára, de nem utolsó sorban egy hét híján 2 hónap alatt fogytam le 75 kg-ról 63 kg-ra, tehát 12 kg mínusz! Kimaradt az felsorolásból, hogy a bőröm is sokkal simább és rugalmasabb lett.

Érdekes módon a gondolkodásom is nagyon pozitív irányba változott, amit régen problémaként fogtam fel, azok most már megoldandó feladatok lettek. Tudom azt, hogy jól és sikeresen veszem az előttem álló kihívásokat.

Teljesen megváltozott az életem, ismerőseim pedig állandóan dicsérik elért eredményeimet.”


Cs. J. Erika

Abony

A program a test dinamikus egyensúlyát célozza meg

Tudjuk, hogyha megfelelően bánunk vele, képes visszaállni a megfelelő és helyes működési állapotba!


Bárki számára egyszerűen végezhető lépések

Az egyszerű dolgok a leghatékonyabbak. Szeretjük az egyszerűséget, ami mindenkinek könnyen megy!

Kis lépések, nagy eredmények elven működik

Nem elvárt, hogy azonnal mindent megváltoztass. Egy hegyre is lépésről lépésre megyünk, mert így legyőzhető minden akadály. A cél felé tegyél egy lépést, aztán még egyet és így tovább. El fogod érni!

Életre szóló tudás és eszköztár

Ha tudod hogy működik a tested, tudod kezelni! A változáshoz a stabilitást a tudás és az eszközök adják! A program ezt is megadja neked.

A programcsomagok tartalma

Testszerviz Csináld Magad
3 hónapos
Alap Program

490 lej


12 hetes program

heti leckékkel

12 hetes gyakorlatok, feladatok

heti rendszerességgel

12 téma feldolgozása írásos anyagban

táplálkozás, tápanyagok, fehérjék, szénhidrátok, zsírok, vízivás, regenerálódás, immunrendszer, mozgás, stresszkezelés, vitaminok, ásványi anyagok

3 letölthető Testszerviz kiskönyv

  • Egyél jól! 
  • Elsősegély az immunrendszer rendbehozatalához 
  • Kapaszkodó az életmódváltáshoz – 10+1 tipp

48 csak itt elérhető egészséges recept 

heti rendszerességgel 4-4 recept

30 perces személyre szabott személyes, vagy telefonos konzultáció egy Testszerviz konzultánssal

AZ ALAP PROGRAMOT VÁLASZTOM!

Testszerviz Csináld Magad
3 hónapos
Extra Program

750 lej


12 hetes program

heti leckékkel

12 hetes gyakorlatok, feladatok

heti rendszerességgel

12 téma feldolgozása írásos anyagban

táplálkozás, tápanyagok, fehérjék, szénhidrátok, zsírok, vízivás, regenerálódás, immunrendszer, mozgás, stresszkezelés, vitaminok, ásványi anyagok

3 letölthető Testszerviz kiskönyv

  • Egyél jól! 
  • Elsősegély az immunrendszer rendbehozatalához 
  • Kapaszkodó az életmódváltáshoz – 10+1 tipp

48 csak itt elérhető egészséges recept 

heti rendszerességgel 4-4 recept

30 perces személyre szabott személyes, vagy telefonos konzultáció egy Testszerviz konzultánssal

+ KULCS A TESTHEZ című könyvünk, letölthető formában

+ FORRÓ VONAL: rendszeres e-mailes konzultációs lehetőség egy Testszerviz konzultánssal

+ ONLINE TANFOLYAMAINKBÓL egyet ingyen adunk

+ 30 PERC azaz összesen 1 órás személyes, vagy telefonos konzultáció egy Testszerviz konzultánssal a 8. héten

AZ EXTRA PROGRAMOT VÁLASZTOM!

Rendelés

Bevezető kampányajánlatunk

SIESS!

A program résztvevői azonnal Törzsvásárlói státuszt kapnak a Testszerviz Prémium Webáruházban történő vásárlásokból. A Törzsvásárlói kedvezmény 5%!


A program most bevezető áron megkapható 2021 január 15-ig!

CSOMAGOT VÁLASZTOK!
Share by: